Nyelvi stílusok és beszédstílusok – típusok és jellemzőik

Mi az a nyelvi stílus?

A szöveg koherenciáját az olyan elemek megfelelő összehangolásával érhetjük el, mint például:

• mondattan (a mondatok felépítése – az egyszerű mondatoktól akár a többszörösen összetett mondatokig);
• szókincs (a szavak kiválasztása, például szakszavak, divatos vagy köznyelvi kifejezések);
• szóképző eszközök (például kicsinyítő és nagyító képzők, szóösszetételek);
• alaktani és hangképzési eszközök (például archaizmusok, neologizmusok, hangutánzó szavak, alliterációk és rímek).

A beszédstílus, vagyis egy meghatározott felépítés, sajátos stiláris formát ad a közlésnek. Ez lehetővé teszi bizonyos, gyakran igen pontosan meghatározott funkciók betöltését.

A nyelvi stílus kiválasztása és az ebből fakadó, megfelelő szövegszervezés szükségessége olyan tényezőktől függ, mint például:

• a helyzet, amelyben a szerző található;
• a közlés témája;
• a célcsoport (a címzett);
• a kommunikációs cél;
• a szerző konkrét preferenciái (esztétikai érzéke, nyelvi érzékenysége);
• a divat (az adott időszakra vagy korszakra jellemző nyelv).

Milyen nyelvi stílusok léteznek?

Most már tudod, hogy a nyelvi stílusokat olyan konkrét forma jellemzi, amely meghatározott funkciók betöltését és a célcsoport, illetve a címzett elérését szolgálja. Ismerd meg most a legfontosabb típusokat!

Köznyelvi stílus

A szóbeli közlések döntő többsége köznyelvi stílusú; kivételt jelenthetnek például a bírósági beszédek. Emellett számos írott műfajban is használjuk: levelekben, naplókban, e-mailekben és gyakran blogokon. Természetes módon sajátítjuk el, mivel életünk első napjaitól kapcsolatban állunk vele.

Az ebben a stílusban használt szókincset két csoportra oszthatjuk:

• érzelmileg semleges szavak (mindenre vonatkoznak, ami körülvesz bennünket);
• expresszív kifejezések (például tréfás vagy közönséges megnevezések, valamint vulgáris szavak).

A köznyelvi stílusban megengedett a következők használata:

• állandósult szókapcsolatok (például: „a könyökömön jön ki”, „eláll a szavam”);
• ismétlések (például: „mindenütt csak ez a sok zöld és zöld”, „a tavasz a harsány zöld színekről szól”);
• szabálytalan, bonyolult vagy úgynevezett anakoluton mondatok – torzult, hibás szerkezetek (például: „először meghalt a kutyus, aztán a gazdája”);
• ellipszisek – a mondatban magától értetődő elemek elhagyása (például: „én rockzenét hallgatok, a férjem pedig klasszikusat”).

Hivatalos stílus

Ez a stílus a különböző intézményekre, illetve az azokat képviselő személyekre jellemző. A köznyelvi stílus után ez a második legelterjedtebb stílustípus.

A hivatalos stílusnak két altípusát különböztethetjük meg:

• hivatali – hivatalos iratok (üzleti levelek, szerződések, jegyzőkönyvek, felszólítások, panaszok, kérelmek, önéletrajzok, CV-k stb.);
• jogi – normatív jogi szövegek (alkotmányok, törvények, rendeletek, szabályzatok, határozatok stb.).

Ezeket a közlési formákat elsősorban a következők jellemzik:

• szabványosítottság:
  • mintaszerű felépítés (gyakran űrlapok és kérelmek),
  • a szavak sematikus kiválasztása,
  • állandósult hivatalos fordulatok használata (például: „Tisztelt Hölgyem/Uram!”, „Üdvözlettel”),
  • bizonyos kölcsönszavak alkalmazása;
• precizitás:
  • egyértelmű terminusok,
  • tömör közlések,
  • kevés vagy egyáltalán nem használt jelző,
  • az érzelmesség és a képszerűség kerülése,
  • bekezdésekre, paragrafusokra és pontokra tagolás;
• direktivitás:
  • előírások,
  • tilalmak,
  • engedélyek;
• személytelenség:
  • személytelen igei formák használata (például: „értesítjük”, „elvégezték”, „kérjük”);
  • a cselekvések egyes szám harmadik személyű igealakokkal való kifejezése (például: „A bíróság fenntartja a határozatot…”);
  • a címzett gyakran a „ki” vagy „aki” névmással jelenik meg (például: „Aki szabadságvesztéssel büntetendő…”).

A szövegek fejlécén és aláírásánál gyakran hivatalos pecsétek szerepelnek, amelyek hivatalos jelleget kölcsönöznek az iratnak.

Információs és publicisztikai stílus

Feladata, hogy meghatározott eseményekről tájékoztasson. Az információs stílusra kizárólag ellenőrzött információk használata jellemző, amelyeket tömören, ugyanakkor részletesen kell bemutatni. A szerzőnek:

• személytelenül;
• részrehajlás nélkül;
• sematikusan;
• kevésbé érzelmesen

kell fogalmaznia.
A publicisztikai stílus hosszabb műfajok, például tárca, cikk, esszé és riport alkalmazását teszi lehetővé. Itt az információ mellett az értelmezés, az értékelés és a kommentár is fontos. A szerző kifejtheti saját véleményét, és megpróbálhat hatást gyakorolni a befogadókra. Megengedett:

• különféle nyelvi eszközök használata;
• a köznyelvi és a tudományos, sőt akár a művészi stílus ötvözése;
• az expresszivitás;
• érzelmi töltetű szavak alkalmazása.

Tudományos stílus

A témák és a módszertan sokfélesége miatt ennek a stílusnak a heterogenitás az egyik jellemző vonása. A leggyakoribb tudományos szövegek a tanulmányok (tézis –> érvelés), az értekezések (egy meghatározott kérdés tárgyalása konkrét nézőpontból) és az előadások (eredetileg írásban készülnek, majd szóban hangzanak el).

A tudományos stílusnak két altípusát különböztetjük meg:

• elméleti-tudományos – a szakemberek közötti kommunikációt a következők jellemzik:
  • számos szakszó és tudományos terminus használata,
  • a többszörösen összetett mondatok túlsúlya,
  • az objektív feltételezések gyakran személytelen mondatok alkalmazását teszik szükségessé;
  • az expresszív elemek hiánya,
  • a szerző távolságtartására vagy bizonytalanságára utaló megfogalmazások (például: „Feltételezhető…”);
• ismeretterjesztő – a szakemberek és a laikusok közötti kommunikációt a következők jellemzik:
  • a tudományterületen kívüli befogadók számára is érthető nyelven átadott információk,
  • a publicisztikai vagy akár művészi szövegekre jellemző kifejezések használata,
  • metaforák, hasonlatok és leírások alkalmazása a téma megértésének megkönnyítésére.

Művészi stílus

A szerzők nemcsak változatos stíluseszközöket és gazdag, képszerű szókincset használhatnak, hanem teljesen új szavakat vagy szókapcsolatokat is létrehozhatnak.

Megengedettek:

• a nyelvi hibák;
• a nyelvi stilizációk (például archaizmusok, köznyelvi fordulatok, tudományos szóhasználat);
• más nyelvi stílusokhoz tartozó szavak.

Saját nyelvi stílus

A beszédstílus néha lehetővé teszi, hogy felismerjük a szerzőt. Ez általában bizonyos fordulatok használatával, jellegzetes stílusteremtő elemek alkalmazásával vagy sajátos mondatszerkesztéssel függ össze. Ezek az eljárások elsősorban az irodalmi műfajokra, például a költészetre, de az esszékre és a tárcákra is jellemzőek.

A szerző szövegminták alapján történő azonosítása kétségtelenül előnyt jelent a művészi alkotások esetében. Ezen kívül azonban a saját stílus használata általában erősen korlátozott. A különféle tartalmak létrehozása – különösen ügyfélmegrendelésre – szigorú követelményekhez, például a SEO-hoz való igazodást igényel, hogy meghatározott célokat érjünk el. Ilyen helyzetben a szöveg hatékonysága fontosabb, mint a szerző egyéni nyelvi stílusa.

Stiláris harmónia – hogyan kerülhetjük el a stilisztikai hibákat?

Ha az a feladatod, hogy egy szöveget meghatározott nyelvi stílusban írj meg, nem elég tudnod, milyen jellemzői vannak: a stiláris harmónia szabályait is be kell tartanod. Ennek köszönhetően a szöveg összefüggő, egységes és következetesen egy adott stílusú lesz, ami növeli a megfelelő befogadás esélyét.

Ha el szeretnéd kerülni azokat a hibákat, amelyek kommunikációs kudarchoz vezethetnek, három alapelvre kell figyelned:

1. igazítsd a használt szavak stílusát a közléshez (például az információs és publicisztikai stílusban kerülni kell az érzelmes köznyelvi kifejezések – eufemizmusok, kolokvializmusok, expresszív szavak és vulgáris kifejezések – halmozását);
2. egy mondaton belül maradj következetes, és NE KEVERD a különböző stílusokhoz tartozó szavakat (például nehezen érthető lehet a hivatalos stílus használata közvetlen, személyes kommunikációban);
3. nyelvi stilizációkat csak akkor használj, ha azoknak valódi indokuk van (például az archaizmusok feladata egy adott korszak stílusának megidézése; ellenkező esetben az elavult szavak köznyelvbe emelése teljesen szükségtelen).