Narráció – mi ez, és milyen típusai vannak?
Minden prózai műnek szüksége van egy narrátorra, aki a saját nézőpontjából mesél az eseményekről. A regény szerzőjén múlik, kit választ erre a szerepre, és hogyan közvetíti történetét az olvasók felé. Az irodalomban több, széles körben alkalmazott alapvető narrációtípus, valamint a regényben betöltött szerepük alapján elkülönített narrátortípus létezik. Milyen jellemzői vannak az egyes narrációs stílusoknak, és melyiket érdemes választani regényíráskor?
Mi a narráció?
A narráció az események bemutatásának módja egy irodalmi vagy filmes műben, amely magában foglalja a narrátor nézőpontját, a történet stílusát és szerkezetét.
Feladata tehát az adott mű cselekményének közvetítése és a bemutatott világ megismertetése az olvasókkal. A narrátor ezzel szemben a szerző által megalkotott fiktív személy, aki elmeséli a cselekmény menetét.
A közlés módja hatással van a mű megértésére és későbbi értelmezésére is, ezért a narrátor felépítését a prózai mű stílusához kell igazítani.
A prózában leggyakrabban használt narrációtípusok
A narráció hagyományos felosztása szerint általában három típust különböztetünk meg, amelyek az alkalmazott nyelvtani formában térnek el egymástól:
- egyes szám első személyű narrációt,
- egyes szám második személyű narrációt,
- egyes szám harmadik személyű narrációt.
A választott narrációtípustól függően az elbeszélőnek nagyobb vagy kisebb rálátása lehet az eseményekre, és időnként maga is a regény egyik szereplője.
Első személyű narráció
Első személyű narráció esetén a narrátor résztvevője az eseményeknek, és a saját nézőpontjából meséli el a történetet, az „én” névmást használva. Tudása kizárólag a saját tapasztalataira korlátozódik.
Ennek köszönhetően az olvasó hozzáférhet a szereplő érzelmeihez, érzéseihez és gondolataihoz, és közvetlenül az események középpontjába kerülhet, ami más elbeszéléstípusokból gyakran hiányzik. A valóság azonban mindig szubjektíven jelenik meg, a többi szereplő gondolataiba való betekintés lehetősége nélkül.
Az első személyű narráció leggyakrabban emlékiratokban vagy naplókban fordul elő, de megtalálható társadalmi regényekben, krimikben, fantasyregényekben és más műfajokban is.
Ebben a narrációs formában a szerző használhat jelen időt („Kilépek a házból, és körülnézek”) vagy múlt időt („Annyira fáradt voltam, hogy néhány perc múlva elaludtam”). A múlt idejű első személyű elbeszéléssel például Charles Bukowski Nők című regényében találkozhatunk, míg Suzanne Collins Az éhezők viadalában jelen időt használt.
Második személyű narráció
Második személyű narráció esetén a regény főszereplőjévé az olvasó válik, a narrátor pedig személyes névmásokkal, például a „te” és a „téged” szavakkal szólítja meg: „belépsz a szobába, és elvakít a fény”, „fáradt vagy, ezért lefekszel aludni”.
Így az olvasó bekapcsolódik a cselekménybe, annak ellenére, hogy nem tudja, merre tart a történet, és közben nincs lehetősége megismerni a többi szereplő érzelmeit.
Ez a legritkábban alkalmazott narrációtípus, amelyet általában rövid műfajokhoz, például novellákhoz választanak. Többek között Viktor Pelevin is alkalmazta A gyermekkor ontológiája című művében.
Harmadik személyű narráció
Ebben az esetben a narrátor egy úgynevezett láthatatlan megfigyelő vagy egy szereplő szemszögéből meséli el a cselekményt, de minden esetben külső elbeszélőről van szó.
Ennek köszönhetően szélesebb összefüggések válnak bemutathatóvá: a szereplők gondolatai gyakran szabad függő beszéd formájában jelennek meg, a narrátor tudása pedig nem feltétlenül korlátozódik a főszereplőre.
A harmadik személyű narráció megkönnyíti a cselekmény dinamikusabbá tételét, és lehetővé teszi a helyszín vagy az idő hirtelen megváltoztatását, hogy más szereplők élményeit is bemutassa. Az ilyen regényekben az olvasó minden szereplő sorsát megismerheti, miközben kellő távolságot tarthat az eseményektől, és csupán külső beszámolót kap róluk.
A szerzők harmadik személyű narráció esetén használhatnak múlt időt, ahogyan Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című krimijében, vagy jelen időt, amely Hilary Mantel Farkasverem című regényében figyelhető meg.
Hogyan ismerhetők fel a narrátortípusok?
A személy alapján meghatározott, fent említett narrációtípusokon kívül léteznek más felosztások is, amelyekben a narrátort tudása és a regényben betöltött funkciója alapján osztályozzák. Miben különböznek ezek a típusok egymástól?
A narrátor tudása
A narrátor tudásának szintje alapján a prózai művekben a következő típusokat különböztetjük meg:
- mindentudó narrátor – korlátlan tudással rendelkezik az eseményekről, ismeri valamennyi szereplő ki nem mondott gondolatait, tudja a múltat és a jövőt, kommentálja és értékeli az eseményeket (például Lev Tolsztoj Háború és béke című művében);
- korlátozott tudású narrátor – egy vagy több kiválasztott szereplőhöz kapcsolódik, és tudása az ő ismereteikre korlátozódik (például George Orwell 1984 című regényében).
A narrátor szerepe a regényben
Az elbeszélő műben betöltött funkciójától függően három narrátortípust különböztethetünk meg:
- első személyű narrátor – a cselekmény aktív résztvevője, aki a saját nézőpontjából mesél;
- perszonális narrátor – egyetlen olyan szereplő szemén keresztül mutatja be a történetet, aki nem maga az elbeszélő (például Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényében);
- auktoriális narrátor – kommentátorként vagy megfigyelőként mesél, nem vesz részt az eseményekben, de értékeli és kommentálja azokat (például George Eliot Middlemarch című regényében).
A narráció további típusai
A prózai szövegekben a narráció alapvető típusai mellett léteznek kevésbé elterjedt formák is, amelyeket szintén alkalmaznak a szerzők.
Érdekes megoldás például a behaviorista narráció, amely arra korlátozódik, ami kívülről megfigyelhető, anélkül hogy belelátna a szereplő érzelmeibe. A narrátor így objektíven írja le a szereplők gesztusait, kijelentéseit és viselkedését. Ilyen stílussal például Ernest Hemingway Fehér elefántokra várva című novellájában találkozhatunk.
Egyes regényekben episztoláris narráció is megjelenik, amely levelek, naplók vagy más dokumentumok idézésén alapul. Ilyenkor az első személyben megírt szöveg vezeti végig az olvasót a mű cselekményén. Ez a típus általában keveredik egy másik narrációs formával, például Goethe Az ifjú Werther szenvedései című művében.
A narráció egy másik típusa lehet a kollektív narráció, amelyben a történetet egy többes szám első személyű („mi”) közösségi elbeszélő, például egy társadalom vagy szereplőcsoport meséli el, nem pedig egyetlen narrátor. Ez a típus jelenik meg Christiane F. Mi, a Zoo állomás gyermekei című művében.
Érdekes lehetőség a tudatfolyam-narráció is, amely kaotikus módon, gyakran egyértelmű logika és központozás nélkül mutatja be a szereplő belső gondolatait és érzelmeit, hogy visszaadja a gondolkodás természetes menetét. Ilyen megoldás található Marcel Proust Swannék oldala című regényében.
Melyik narrációtípust érdemes választani?
Egy adott narrációtípus kiválasztása elsősorban a szerzőtől és az általa létrehozott regény jellegétől függ.
A krimikben, ahol az eseményeket több nézőpontból kell bemutatni, érdemes a mindentudó, harmadik személyű narrátort választani. A társadalmi regényekben viszont, amelyekben fontosabbak a szereplők érzelmei és gondolatai, jobb választás lehet az első személyű narráció vagy a perszonális narrátor.
Az írók gyakran nem egyetlen narrációs modellt választanak, hanem több típust ötvöznek ugyanabban a műben, így úgynevezett vegyes narrációt alkalmaznak, vagy a több elbeszélővel dolgozó narráció mellett döntenek. Így sokkal könnyebb több nézőpontból bemutatni a történetet, miközben a szerző megőrizheti saját stílusát.
Összegzés
- A narráció az irodalmi műben alkalmazott elbeszélés módja; a narrátor mutatja be a mű cselekményét, és vezeti végig az olvasót a történeten.
- A nyelvtani forma alapján három alapvető narrációtípust különböztetünk meg: az első személyűt, a második személyűt és a harmadik személyűt.
- A mindentudó narrátor teljes ismerettel rendelkezik a cselekményről és a szereplőkről, míg a korlátozott tudású narrátor csak annyit tud, amennyit a hozzá kapcsolódó szereplő.
- A narrátorokat a regényben betöltött szerepük alapján is megkülönböztetjük: lehetnek első személyűek, perszonálisak vagy auktoriálisak.
Vélemény, hozzászólás?